Jótékonysági bál 2020

A korábbi évek hagyományait folytatva, az idén is megrendeztük Rotary Klubunk jótékonysági bálját a Belga Sörházban.

Aki belépőjegyet vett és eljött erre a rendezvényünkre nemcsak egyszerűen szórakozott ezen az estén, hanem adakozott is jó célok megvalósításának érdekében. A bálunkon több mint 100 velünk, rotarystákkal együttgondolkodó és együtt érző barátunk vett részt.
Voltak olyanok is, akik nem tudtak eljönni a rendezvényre, ők támogató jegyek vásárlásával járultak hozzá jótékony céljaink megvalósításához.

A bált az RC Göd jelenlegi elnöke Mácsai Zsolt nyitotta meg, aki beszédében felidézte a klub elmúlt évi rotarys eseményeit.
A szervezet 2019/20 évi jelmondata „A Rotary összeköti a világot”. A Rotary 2019/20 világelnökének Mark Daniel Maloney szavai érvényesültek ezen rendezvényünkön is. A Rotary összeköti világunkat, azokat a barátokat és ismerőseket, akik hosszú idő elteltével a bálunkon találkoztak és örültek egymásnak.

A bál színvonalát a Németh László Általános Iskola tanárainak és tanulóinak koncertje emelte és kápráztatta el a nagyérdemű közönséget.

Az elmúlt évben Rotary nemzetközi táborok gödi résztvevői osztották meg élményeiket a bál közönségével, amelyet a bál ceremóniamestere, a
klub ifjúsági felelőse Érdi-Krausz Gábor vezetett le.

Nem maradhatott el idén sem a tombola, amely során számos gödi és környékbeli vállalkozó által felajánlott értékes tárgy talált gazdára.
A vendégek jól érezték magukat, és ebben a zenésznek is nagy szerepe volt. A bál sikertörténet, hiszen a bevételek biztosítják a Gödi Rotary Klubnak, hogy az idén is megrendezhesse a „Sport&Fun” nemzetközi ifjúsági sporttábort, a „Fuss az iskoládért 1911 métert” futamot és az „Érted?!” baleseti szimulációt középiskolásoknak.

Köszönet a szponzoroknak, a velünk együttgondolkodó és együtt érző, a jóért tenni kész barátainknak, a Gödi Rotary Klub aktív tagjainak, hogy egy nagyszerű rendezvénnyel hozzájárultak a Rotary céljainak megvalósításához.

 

Szólj hozzá!