I. Fuss az iskoládért

Fuss az iskoládért 1911 métert – Fétis-Rotary futam

címmel került megrendezésre 2019 június 1.-én az első gödi Rotary futóverseny.

A magyar Rotary Klubok nemzetközi azonosító számával megegyező 1911 métert, a részvétel a fontos olimpiai eszme jegyében, az alsó-gödi Huzella Tivadar, a felső-gödi Németh László és a sződligeti Gárdonyi Géza általános iskolák tanulói, támogatói vidám hangulatban teljesítették.

A „Fuss az iskoládért 1911 métert – Fétis-Rotary futamban résztvevő iskolák vezetőinek, testnevelőinek köszönhetően több mint 260 tanuló futott közösen úgy hogy közben az iskolájukat is támogatták.

A résztvevő iskolák részére a Gödi Rotary Klub sporteszközök beszerzése céljából nyújt több mint félmillió forint összegű támogatást, amit a SAMSUNNG (SDI Magyarosrszág Zrt.), a PIRAMIS Épületház Kft. és a legnépszerűbb alsógödi barkácsboltot üzemeltető FAKUSZ-H.B. Kft. nagylelkű felajánlásának köszönhetően tud biztosítani.

Mácsai Zsolt klubelnök a Gödi Rotary Klub nevében a résztvevő iskolák csapatvezetőinek megköszönte, hogy a tanulóik biztosították a közös futás örömteli lehetőségét, elősegítve a közösség iránti felelős gondolkodás kialakulását is.

Az iskolák által teljesített pontos diákméter kiszámolását követően, 2019. június 11-én, került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre az iskolák és a támogatást nyújtó helyi vállalkozások képviselőinek jelenlétében a felső-gödi Ilka Csárda különtermében.

Eredmények

  • 264 mérhető, chippel rendelkező futó vett részt a Fétis- Rotary futamon és ezzel összesen 504,5 km-t futottak.
  • 205 14 év alatti 205 versenyző
  • 58 14 év feletti 58 versenyző+

A Fétis-Rotary Futás végeredménye alapján a környékbeli iskolák sorrendje a következő:

HelyezésIskola DiákméterDíjazás
1. helyGárdonyi Géza(Sződliget)316,5180.000 Ft
2. helyHuzella Tivadar(Göd)275,9140.000 Ft
3. helyNémeth László(Göd)194,2100.000 Ft
Összesen3 Iskola420.000 Ft

A diákméter számítás részletezése

TételGárdonyi GergelyHuzella TivadarNémeth LászlóMegjegyzés
Adott iskola diákjainak az összlétszáma320859856Iskolák által megadva
Adott iskola nevében elindult (és a távot teljesítő) futók létszáma5312487Ténylegesen teljesítette a távot, Chip-el regisztrált adat
Adott iskola nevében induló futók által teljesített összesen méter101283236964166257
Futásban résztvevők százaléka az iskola létszámához viszonyítva0.170.140.1Tájékoztató adat, arányaiban mekkora tömeget tudott megmozgatni az iskola saját méretéhez képest
Diákméter (adott iskola egy diákjára eső megtett méter)316.5275.9194.2Diákméter számítása : Adott iskola által teljesített össz táv / Diákok összlétszáma

“I. Fuss az iskoládért” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!