Jótékonysági Bál a Belga Sörházban

A Rotary Klub Göd ebben az évben is megtartotta a hagyományos jótékonysági bálját 2019. január 19-én a Belga Sörházban. A bál célja, hogy eltöltsünk barátainkkal egy kellemes estét, egybekötve a vidám hangulatot és a mulatságot a nemes cél elérésével. A nemes cél, hogy ebben az évben is megszervezhessünk több olyan rendezvényt, amely megfelelő anyagi háttér nélkül a legnagyobb igyekezetünk ellenére sem lenne lehetséges. A bálon bemutattuk az elmúlt évben elért eredményeinket, amelyekre alapozva az idén is megszervezzük a nyári nemzetközi ifjúsági sporttábort és terveink között szerepel a baleseti szimulációs előadás ismételt bemutatása is. A bált megnyitó beszédében a klub jelenlegi elnöke dr. Bognár Viktor elmondta, hogy a Gödi Rotary Klub igen eredményes évet tudhat maga mögött. Az előbb említett két kiemelt esemény mellett az év során szervezett előadások alkalmával a klub tagjai és vendégei találkozhattak olyan kiváló tudósokkal, szakemberekkel, mint Romsics Ignác történészprofesszor, vagy Valaczka János Pál a gödi Piarista Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium főigazgatója. Egy Zöld-est keretében szakértők bevonásával az érdeklődők tájékoztatást kaphattak és véleményt is nyilváníthattak szűkebb pátriánk, Göd tiszta levegőjéért küzdő szervezet eredményeiről, a Gödöt érintő országos főutak forgalmi helyzetéről, valamint további hatósági eljárásokról is. Fontos esemény volt az a szeptemberi nyílt nap, ahol a külföldön táborozó diákok élménybeszámolót tartottak, ösztönözve további gödi diákokat a nyári ifjúsági programokon való részvételre.

A Gödi Rotary Klub koronájának ékköve a gödi nyári nemzetközi ifjúsági tábor szervezése és a gödi fiatalok Rotary keretek közötti külföldi utaztatása. Erről a bálon klubunk ifjúsági felelőse Érdi-Krausz Gábor barátunk beszélt, kiemelve a továbbra is fennálló lehetőségeket, hogy gödi fiatalok hosszú illetve rövid időtartamú utazások keretében világot láthassanak, barátságot köthessenek a világ más tájain élő fiatalokkal és családjaikkal.

A bál jó hangulatához hozzájárult az Aldersteiner zenekar, amely sváb motívumokkal tűzdelt talpalávalót játszott, valamint a kiváló bűvész Habók János kápráztatta el a nagyérdeműt igen színvonalas műsorával. A bál végén értékes tombolatárgyak találtak gazdára. A hagyományos licit tárgyak árverezése is gyarapította a jótékony célú felhasználásra szánt bevételeket.

Ezúton is szeretné a Gödi Rotary Klub megköszönni a bálon résztvevő mintegy száz főnek, valamint a támogató jegyet vásárló, tombola tárgyakat felajánló és a licit tárgyakat biztosító barátainak, hogy támogatásukkal hozzájárultak a Rotary elveken alapuló nemes célok ez évi megvalósításához.

 

Gál Emil
Rotary Klub Göd

Szólj hozzá!