“Érted!?” – II. Baleseti szimulációs előadás

Ebben az évben szeptember 18-22. között került megrendezésre a Biztonság Hete rendezvénysorozat. Ehhez az eseményhez csatlakozva a Gödi Rotary Klub az idén is megszervezte az „Érted?!” baleseti szimulációs előadást. Az eseménynek a tavalyi évhez hasonlóan a gödi Piarista Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium adott otthont.

A nyitóképen két összetört autó és a karambolban megsérült fiatalok láthatók. Ez az a látvány, amit senki nem szeretne látni, megtapasztalni valós körülmények között. A Gödi Rotary Klub ezért is vágott bele tavaly az „Érted?!” elnevezésű baleseti szimulációs előadás bemutatására.

A látvány, a hatás magáért beszélt. A 250 néző – főként fiatalok – csendben nézték, ahogy a két szerencsétlenül járt autóból kikászálódnak a fiatal sofőrök. Sérültek hangja hallatszott, majd megérkeztek a mentők, tűzoltók, rendőrök is a helyszínre. Miközben a hatóság emberei szakszerűen végzik a dolgukat, a sérült gyerekeikhez szüleik is megérkeznek pánikhangulatban. A tragédia csúcspontja, amikor a mentők megállapítják, hogy egy fiatal lányon már nem lehet segíteni. Döbbenet a nézők soraiban.

Képtalálat a következőre: „baleseti szimuláció göd”

Az „Érted?!” című program az ittas és/vagy bódult állapotú vezetés veszélyeire, szörnyű következményeire hívja fel a figyelmet, a nézők érzelmeire hatva. A fent leírt baleseti szimuláció 40 percben mutatja be, hogy mi is történhet egy ittas vezető által okozott baleset során. Egy halálos baleset jelenik meg a színpadon. A nézők, gyerekek szívét szólítja meg a darab, amikor a halálos áldozat – vétlen autóban ülő fiatal lány – hangja szólal meg a darab végén. A hang nagyon erős üzenet a nézőknek. Alkohol, kábítószer befolyásoltsága alatt ne vezess gépjárművet! Ittas, kábult sofőr által vezetett autóba sose ülj be! Beláthatatlan, egy egész életre szóló, tragikus következményei lehetnek egy ilyen felelőtlen döntésnek.

A Gödi Rotary Klub ezúton is köszönetét és háláját fejezi ki a szereplőknek, a helyszínt biztosító Piarista Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium tanárainak, továbbá a mentők, a rendőrség, a katasztrófavédelem munkatársainak, valamint a gödi temetkezési cég vezetőinek és munkatársainak és valamennyi támogatónknak, akik hozzájárultak a rendezvényünk ismételt megrendezéséhez, sikeréhez.

Pölczman Ákos

Szólj hozzá!